2014. június 12-én került megrendezésre az EE Pannonia c. Magyarország - Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében megvalósuló projekt részeként a horvátországi Eszék Város Önkormányzatának főszervezésében az Energetikai Info Nap.

A rendezvényt Vladimir Ham, Eszék Város alpolgármestere nyitotta, aki kifejezte a város elkötelezettségét az energetikai fejlesztések támogatása iránt.
Az esemény során a résztvevők két szakmai előadást hallgathattak meg. Dragan Kovacevic az MD SOLAR vállalat képviselője előadásában az energiahatékonysági auditokról és az épületek energiatanúsítványának kiállításáról beszélt. Bemutatta az energiahatékonysági szektort érintő jogi környezetet, majd kitért az energiahatékonysági auditok és energiatanúsítványok céljára. Az energiahatékonysági auditokon kitöltésre kerülő jelentések formai elemei is bemutatásra kerültek. Végül az energiahatékonysági projektek finanszírozási lehetőségei kerültek megtárgyalásra. 

Domagoj Dvorzak előadásában az Energia Menedzsment Információs Rendszert (EMIS) mutatta be. Az előadás kitért a középületekre vonatkozó előírásokra, melyek azok fogyasztásának monitoringjára és ellenőrzésére vonatkoznak. A középületek fogyasztásáról a rendszer segítségével a korábbiaknál pontosabb statisztikák készíthetők. Horvátországban a fogyasztási adatok rögzítése az EMIS rendszer segítségével történik, melyeket az energia auditok és energiatanusítványok kiállításánál is fel tudnak használni. A rendszer eszközei lehetőséget nyújtanak arra is, hogy energia hatékonyságot növelő fejlesztéseket követően az eredményekről és az elért költségcsökkenésről pontos képet kapjanak.
A rendezvényen Eszék Város által működtetett iskolák,óvodák, és más közintézmények képviselői is megjelentek,akik szintén kötelezettek a rendszeres adatrögzítésre.

2014-06-12 12.22.51

Bejelentkezés

Naptár

December 2017
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31